Erasmus projekttalálkozó Perugia-ban, Olaszországban

Hét ország (Csehország, Horvátország, Lettország, Magyarország, Olaszország, Portugália, Törökország) tanárainak részvételével zajlott Erasmus projekttalálkozó 2018. május 12-18. között a perugiai Volta középiskolában. Iskolánkat Kovács Anikó projektkoordinátor vezetésével négy tanár képviselte. A FLIPPED LEARNING (tükrözött tanulás) tanár training indításaként szombat délután és vasárnap Róma csodás történelmi nevezetességeivel ismerkedhettek a résztvevők. Vasárnap este egy kirándulásnak is beillő buszos utazással Perugiába érkeztünk.

Az első munkanapon május 14-én, hétfőn az olasz középiskola vezetői és vendéglátó tanárai ünnepélyesen fogadták a vendégeket. A résztvevő országok és az Európai Unió himnuszaiból összeállított megnyitóval igazán ünnepélyessé varázsolták az üdvözlést. Az iskola bemutatását a helyi diákok angol idegenvezetése tette élménnyé. Ezt követően a vendéglátó ország koordináló tanára web 2.0 eszközöket és tablet alkalmazásokat mutatott be, majd délután a horvát csoport a tanulásmenedzsment rendszert mutatta be. A második nap a „tükrözött tanulás” tapasztalatait, a közösségi oldalak hasznosíthatóságának lehetőségeit és ’Google alkalmazások az oktatásban’ című témákat vitatták meg a résztvevők. Sok hasznos tapasztalatot osztott meg a helyi iskola „tükrözött tanulás”szakértője. A tartalmas szakmai előadások és beszélgetések után pihentető élményt nyújtott a gazdag történelmi múlttal rendelkező Todi városába szervezett kirándulás. A harmadik napon a vendéglátó iskola egyik tanára élmény dús idegenvezetést tartott Perugiában, majd ellátogattunk a helyi egyetem tanárképző karára. Délután a projektet koordináló tanárok management megbeszélést tartottak, pontosították a következő, nálunk zajló találkozó részleteit. Késő délután szívélyes vendéglátásban volt részünk az Umbriai tartományi parlamentben, ahol az oktatási tanácsos és a tanács elnökének üdvözlése után megismerhettük a tartományi parlament néhány szép részét, a toronyból gyönyörködhettünk a város és környék panorámájában. Május 17-én délelőtt óralátogatásokra került sor a vendéglátó iskolában, ahol a tükrözött módszer alkalmazásában már rendszeres és nagy gyakorlatra tettek szert. A tanulók ötletes munkáján látszott, hogy élvezik a modern módszer adta önállóságot. Zárásként az oktatásban alkalmazott játékosításról és a projekt termékének, a kézikönyv fejezeteinek felosztásáról is szó volt. A munkát egy szép kirándulás zárta a Transimeno tóhoz. Az esti búcsúvacsorán vidám hangulatban búcsúztak el a résztvevők egymástól.

Szijjártóné Kurucsó Mária